A legtöbb Közel-Kelet-szakértő egyetért abban, hogy a 2010. december 17-én kirobbant tunéziai „jázmin forradalom”, amely 2011. január 14-én Zín el-Ábidín Ben Ali elnök bukásához vezetett, kulcsfontosságú szerepet játszott annak az egyiptomi tömegtüntetés-sorozatnak a kialakulásában, melynek tizennyolcadik napján, február 11-én megbukott Hoszni Mubárak egyiptomi elnök. Az események komoly hatással voltak arra, hogy az észak-afrikai és közel-keleti térség több más országában is tiltakozásokra, sőt Líbia esetében polgárháborúhoz vezető lázadásra került sor. Ha ez utóbbiak is – Tunéziához és Egyiptomhoz hasonlóan – a hatalmon lévők bukásához vezetnek, akkor sokak szerint a világnak egy új Közel-Kelettel kell számolnia. Jelen írás mindezek ellenére elsősorban Tunéziára, Egyiptomra és Líbiára koncentrál. Azt igyekszik röviden és vázlatszerűen számba venni, hogy az itt zajló eseményekben melyek azok a közös és eltérő vonások, amelyek meghatározhatják a három ország jövőjét.